Nagy volt az izgalom a Jordán osztályban, amikor Kriszti néni bejelentette a hírt: a Határtalanul programra benyújtott pályázat sikeres volt, így az osztály hivatalosan is elindulhat Erdély csodálatos tájainak felfedezésére. Heteken át tartó készülődés, térképkészítés és tervezgetés után végre elérkezett a várva várt nap.
Az előkészítő órákat október elején már megtartottuk. Ppt-vel készültünk fel egy-egy látnivaló bemutatására, hogy társaink is lássák merre, hová is fogunk a hat nap alatt menni.
1. nap: Dunakeszitől a Székelyföld kapujáig
A kaland október 6-án, hajnali 4 órakor vette kezdetét Dunakeszin. A busz lámpái világítottak a sötétben, miközben a búcsúzkodó szülők intettek az ablakok alatt. A korai indulás miatt az osztály nagy része az út első szakaszát még végig aludta. Az első nagyobb megállónk és pihenőnk a magyar határ közvetlen közelében, Berettyóújfalunál volt, ahol mindenki felfrissült kicsit, mielőtt átléptük a határt.
A magyar–román határt elhagyva megérkeztünk az egykori Partium területére. Első hivatalos romániai állomásunk Nagyvárad volt. A busz a monumentális, barokk stílusú Bazilika mellett parkolt le, itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, István bácsi. Amint felszállt a buszra, azonnal magával ragadta a társaságot a meséjével: megtudtuk, hogy egy több mint 900 éves múltra visszatekintő, gyönyörű szecessziós és barokk városban járunk. Ahogy elindultunk, bal kéz felé megpillanthattuk a városalapító lovagkirály, Szent László szobrát is.
Tovább haladva elértük a híres Királyhágót, amelyet a történelemben és a földrajzban Erdély kapujaként is emlegetnek. Bár az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe – szomorkás, őszi eső esett –, a táj így is lenyűgöző volt. A zöldellő domboldalakon legelésző báránycsoportokat és sűrű erdőket láttunk, sőt, a parkolók környékén néhány barátságos kóbor kutya is felbukkant. István bácsi itt tartott nekünk egy rendkívül hasznos történelmi és földrajzi fejtágítót: pontosan elmagyarázta, mi a különbség a történelmi Erdély (a belső, medence jellegű részek) és a Partium (a Magyar Királysághoz közelebb eső részek) között.
Ezen a napon rengeteg helyen megálltunk vagy lassítottunk:
- Csucsa: Megálltunk, hogy megnézzük Ady Endre egykori lakhelyét (a Boncza-kastélyt), ám legnagyobb sajnálatunkra épületen belülre nem tudtunk bemenni, mivel éppen teljes körű felújítás alatt állt.
- Bánffyhunyad: A busz ablakaiból csodálkoztunk rá a város jellegzetes, hatalmas, bádogtetős és sokszor kifejezetten giccses cigány palotáira, amelyek különleges építészeti kontrasztot nyújtottak az addig látott tájhoz képest.
- Kolozsvár: Késő délután érkeztünk meg a kincses városba, Mátyás király szülőhelyére. Bár a szakadó eső miatt alaposan eláztunk, a látvány kárpótolt minket. Megcsodáltuk a főtéren álló monumentális Fadrusz-féle Mátyás-szoborcsoportot, elsétáltunk az öreg egyetem épülete mellett, és megkerestük Mátyás király gótikus stílusú szülőházát is. Menedékként bementünk a fenséges Szent Mihály katolikus templomba, amelynek hatalmas boltívei alatt lenyűgözve hallgattuk a templom történetét. A közeli, híres Házsongárdi temetőt a szakadó eső miatt sajnos már csak a busz ablakából tudtuk szemügyre venni.
A szállásunk felé haladva a szürkületben még felsejlett a Tordai-hasadék monumentális sziklafala. Késő este, fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk meg a végállomásunkra, Székelyszentlélekre. A helyiek hihetetlen vendégszeretettel, házi készítésű süteménnyel és bőséges, forró vacsorával vártak minket. A szállásunk modern, tiszta, illatos új faházakban volt, ami azonnal elnyerte az egész osztály tetszését.
2. nap: Kultúra, mesevilág és a korondi mesterek
A második napon korán keltünk, és egy kiadós reggeli után máris útra keltünk. Az első állomásunk Székelyudvarhely volt. Bár az eső ezen a napon is elkísért minket, ez nem szegte kedvünket. Sétáltunk a Küküllő folyó mentén elterülő, több mint 100 éves, patinás városi parkban. István bácsi egy hatalmas, történelmi plakát (molinó) mellett állva mesélt nekünk a város dicső múltjáról, majd átsétáltunk a Hősök terére (Emlékezet Parkja), ahol sorra vettük a székely és magyar történelem legnagyobb alakjainak szobrait, többek között Csaba királyfit, II. Rákóczi Ferencet és a szabadságharc legendás hősét, Bem apót. Megnéztük a belváros részletes bronz makettjét és a városban híres három történelmi székely iskolát is. A kulturális program után jutott idő egy kis szabadidőre: váltottunk helyi pénzt (lejt), voltunk boltban, a lányok pedig megkóstolták az igazi, parázson sült, illatos erdélyi kürtőskalácsot.
Innen Szejkefürdőre vettük az irányt. Ez a helyszín a székelyek legnagyobb krónikásáról, Orbán Balázsról nevezetes. A domboldalon felfelé haladva egyedülálló élményben volt részünk: gyönyörűen faragott, történelmi székelykapuk sora alatt sétáltunk el, amelyek mindegyike egy-egy külön történetet mesélt el. A domb tetején ünnepélyes keretek között megkoszorúztuk Orbán Balázs sírjának emlékhelyét.
Lefelé menet meglátogattuk a zseniális Mini Erdély Parkot. Itt mindannyian óriásnak érezhettük magunkat! Felszálltunk egy hangulatos kisvasútra, és az apró síneken zakatolva zötykölődtünk végig Erdély legfontosabb várainak, kastélyainak és erődtemplomainak elképesztően részletgazdag makettjei között. Mindenkinek nagyon tetszett ez a miniatűr mesevilág. A park után benéztünk a helyi Borvíz Múzeumba is. Itt megízlelhettük a földből feltörő, a kioldódó ásványi anyagok miatt sárgás színű természetes ásványvizet. Őszintén szólva, a kénes és fémessége miatt eléggé fura szaga és íze volt.
Délután Farkaslakára utaztunk. Beléptünk egy nagyon picike, nádtetős parasztházba: ez a ház azért bír hatalmas jelentőséggel, mert itt született a híres székely író, Tamási Áron (az Ábel a rengetegben szerzője). Miután megnéztük a szobákat és a régi használati tárgyakat, a falu központjában, a templom mellett található monumentális síremléknél is elhelyeztük az emlékezés koszorúját.
A nap utolsó szakaszát a fazekasságáról híres Korondon töltöttük. Először szabadon sétálhattunk és bazározhattunk a rengeteg színes kerámiát, szőrmét és fafaragást kínáló árusok között. Ezután látogatást tettünk egy helyi sóvágó mesternél. A mester elképesztően jófej és irtó vicces volt, folyamatosan záporoztak a székely poénok, miközben bemutatta, hogyan munkálják meg a parajdi sót. István bácsi útközben elmesélte, hogy Korond nemcsak a fazekasságról és a sóról híres, hanem a világon egyedülálló taplófeldolgozásról (amikor a fák törzsén nővő gombából készítenek sapkákat, táskákat) és a ritka aragonit ásványról is.
Este, amikor visszaértünk Székelyszentlélekre, a finom vacsora mellé egy kis meglepetést is szerveztünk: kisebb tortával és énekléssel közösen ünnepeltük meg osztálytársunk, Csongi születésnapját.
3. nap: Iskolalátogatás és az 1000 éves határ izgalmai
Október 8-án reggel különleges programmal indítottunk: ellátogattunk a szállásunk melletti helyi iskolába. Bemehettünk egy igazi erdélyi osztályterembe, ahol a helyi hetedikesek éppen matematika órán ültek. Feltűnt, hogy ott minden tanuló fegyelmezetten, szép egyenruhában vett részt az oktatásban. Az iskola igazgatója, aki egyben a matektanár is volt, nagyon kedvesen fogadott minket. Elmesélte nekünk, hogy náluk Romániában 1-től 10-ig terjed az osztályzási skála: az 1–4-es osztályzatok számítanak bukásnak vagy rossznak, míg a 10-es a létező legjobb jegy. Beszélt arról is, hogy a magyar anyanyelvű gyerekeknek mekkora kihívást jelent, hogy az államnyelvet, a románt is magas szinten kell elsajátítaniuk.
Az iskolai látogatás után buszra szálltunk. Elsőként Mádéfalván haladtunk keresztül, ahol megcsodáltuk a híres Siculicidium emlékművet és a falu utcáit díszítő rengeteg székelykaput. Innen a székelyek szent helyére, Csíksomlóra utaztunk, amely a pünkösdi csíksomlói búcsúról világhírű. Megálltunk egy tiszta vizű forrásnál, majd egy kiadós, meredek túrával felkapaszkodtunk a két Somlyó-hegy közötti Nyeregbe. Csodálatos panoráma tárult elénk! István bácsi figyelmeztetett minket, hogy a környéken nagyon sok a medve, úgyhogy jobb együtt maradni. Mesélte, hogy a történelmi rekordot jelentő tömeg 2003-ban gyűlt itt össze, amikor bemutatták az István, a király rockoperát. Miután lejöttünk a hegyről, bementünk a Csíksomlói Kegytemplomba, ahol közelről is megnézhettük és megcsodálhattuk a híres, fából faragott, világítóan szép csodatévő Mária-szobrot.
Délután a Csíki-havasok vadregényes tájain és a Gyimesi-hágón keresztül vettük az irányt Kelet felé. Három patak menti, csángók lakta falun áthaladva megérkeztünk a történelmi Magyarország legkeletibb pontjára, a Gyimesbükkön található 1000 éves határhoz. István bácsi pontosította a dolgot: elmondta, hogy a határ valójában "csak" körülbelül 300 éves, mivel Mária Terézia korában jelölték ki pontosan ezt a vámvonalat. A domb tetejéről néztük meg a Rákóczi-vár romjait, amelyet éppen nagy erőkkel újítottak fel. Lent a völgyben megtekintettük a gyönyörűen restaurált, sárga színű egykori legkeletibb vasúti őrházat (a 30-as számú őrházat) és a mellette lévő világháborús betonbuborékot (bunkert).
A völgyben, az egykori kontumáci kápolna és a "betegek karanténhelye" melletti zöld réten tartottunk egy kis szünetet, ahol jól esett egy kicsit futkosni és levezetni az energiát. Bár ezen a napon is szinte folyamatosan esett az eső, a gyimesi táj misztikus, ködös szépsége és a történelmi érintése miatt ezt a napot is imádta az osztály.
4. nap: Hóesés, platós terepjárók és a Jézus-kilátó
A negyedik nap igazi kalandtúrává alakult, amit biztosan senki nem fog elfelejteni! Mielőtt felmerészkedtünk volna a magas hegyekbe, tettünk egy rövid megállót, hogy megnézzük a Sükői ferdetornyot. Ez egy rendkívül furcsa, magányosan álló fa harangtorony, amely a talaj mozgása miatt annyira megdőlt, mintha a következő pillanatban el akarna dőlni – kicsit olyan, mint a pisai ferdetorony székely változata!
Innen a buszunk Ivó felé vette az irányt, egészen a turistaházig, ahol a műút véget ért. Mivel a busz a meredek, saras erdei utakon nem tudott továbbmenni, két hatalmas, nyitott platós terepjáró teherautó várt ránk. Az egész osztály kint ült a platón. Ahogy haladtunk felfelé a Madarasi-Hargita felé, az időjárás teljesen megváltozott: a völgy béli eső fent hirtelen sűrű hóesésbe csapott át, és borzalmasan hideg lett!
Mindannyian szorosan egymáshoz bújtunk, plédekkel és kabátokkal takaróztunk be. A fák ágairól ránk zúduló hótól és a felcsapódó sártól mindannyian vizesek és sárosak lettünk, de a közös nevetés és a kaland hangulata minden pénzt megért.
Miután leértünk a hegyről és kicsit megszáradtunk, megnéztük a Zeteváraljai víztározót, amely egy hatalmas, mesterséges tó a hegyek között. A víztükörről visszaverődő őszi színes fények csodálatosak voltak.
A napnak azonban még nem volt vége! Visszatértünk Székelyudvarhely környékére, ahol újabb terepjárók vártak ránk, hogy felvigyenek minket a Gordon-tetőre. Interaktív programként felmásztunk a rozsdamentes acélból készült, monumentális Jézus Szíve kilátó (vagy ahogy a helyiek hívják: a Jézus-szobor) belsejében lévő csigalépcsőkön egészen a fej részéig. A kilátás a környező székely falvakra és dombokra lélegzetelállító volt. Amikor késő este visszaértünk a szállásra, a házigazdák a legkedvesebb meglepetéssel vártak minket: a hagyományos, udvari kemencében sült, még gőzölgő, ropogós héjú friss kenyérrel, ami a fázós nap után mennyei eledelnek bizonyult.
5. nap: Petőfi nyomában és Segesvár középkori vára
Elhagytuk a szállásunk környékét, és a történelemé lett a főszerep. Első megállónk Bögöz faluja volt, ahol meglátogattuk az ősrégi, gótikus református templomot. A helyi lelkész rendkívül izgalmas előadást tartott nekünk a templom falait díszítő, középkori freskókról, amelyek többek között Szent László királyunk legendáját és a Szent Margit-legendát ábrázolják. Hihetetlen volt belegondolni, hány száz évet éltek túl ezek a festmények.
Innen Székelykeresztúrra utaztunk. Beléptünk a Gyárfás-kúria kertjébe, ahol megkerestük Petőfi Sándor legendás körtefáját. A hagyomány szerint a költő itt töltötte utolsó estéjét, és a fa alatt írta utolsó versét a segesvári csata előtt. Megkoszorúztuk az emlékhelyet, majd meglátogattuk a helyi városi múzeumot, ahol gyönyörűen berendezett tájházakat, régi régészeti leleteket és preparált erdélyi állatokat láthattunk. Legnagyobb örömünkre ekkor végre a nap is kisütött ránk!
A jó időben érkeztünk meg Segesvárra, a világörökség részét képező, mesebeli középkori várvárosba. A macskaköves utcákon sétálva láttunk egy újabb Petőfi-szobrot, gyönyörű régi templomokat, és megnéztük a vértanú püspök, Apor Vilmos szülőhelyét is. István bácsi elmesélte, hogy a várat egykor a különböző mesteremberek céhei védték, és a régi erődítményből mára mindössze 9 céhes kaputorony maradt meg épségben (például a Szabók kapuja, Csizmadiák kapuja). Megcsodáltuk a színes, patinás régi házakat és a város jelképének számító, hatalmas, figurás Óratornyot.
A várnegyed szívében, az Óratorony közvetlen szomszédságában egy sárga színű, többszáz éves épület előtt is megálltunk: ez nem más, mint a híres Drakula-ház! István bácsitól megtudtuk, hogy a híres vámpír alakját ihlető havasalföldi fejedelem, Vlad Țepeș (Karóbanyelő Vlad) ebben a házban született 1431-ben, és kisgyermekként itt is élt néhány évig. Ma egy étterem működik az épületben, a falán pedig egy sárkányt ábrázoló címer és emléktábla őrzi az uralkodó emlékét, ami picit hátborzongató, de nagyon izgalmas színfoltja volt a sétánknak. A program végén kaptunk egy kis szabadidőt, így mindenki kedvére vásárolhatott drakulás szuveníreket és egyéb emlékeket a hangulatos bazárokban.
A nap zárásaként Fehéregyháza és Zete környékén álltunk meg. Itt helyeztük el az utazásunk utolsó koszorúját annál a köves emlékműnél, ahol a történészek szerint Petőfi Sándort a segesvári csata zűrzavarában utoljára látták élve. Lélekemelő pillanat volt. Ezután visszautaztunk a szentléleki szállásunkra, ahol az utolsó közös vacsora után nehéz szívvel ugyan, de elkezdtük a bepakolást a bőröndökbe.
6. nap: A hosszú hazavezető út
Elérkezett az utolsó nap, a hazautazás ideje. Korán reggel búcsút vettünk a székelyszentléleki vendéglátóinktól és a hangulatos faházaktól. Nagyon hosszú és fárasztó út állt előttünk, de a buszon már nem az alvásé, hanem a közös élmények felidézéséé volt a főszerep.
Útközben több helyen megálltunk megpihenni, és a busz ablakából még egyszer, utoljára búcsút vettünk a Tordai-hasadék fenséges szikláitól és a Királyhágó dombjaitól. Bár az utazásunk során szinte végig esett az eső, és a sár mellett még a hóval is meg kellett küzdenünk, egyetlen percét sem bántuk meg: az osztály tagjai közelebb kerültek egymáshoz, és olyan élményeket szereztünk, amelyeket egész életünkben emlegetni fogunk.
Este pontosan 6 órára gördült be a buszunk Dunakeszire, ahol a parkolóban már a kíváncsi és izgatott szülők vártak ránk. Hatalmas köszönettel tartozunk Kriszti néninek és Edina néninek, amiért megszervezték ezt a csodálatos utat, és elvitték a Jordán osztályt erre a felejthetetlen erdélyi kalandra!
Az osztály útinaplóját összevágta és moderálta Imre Éva Krisztina osztályfőnök.
Sikeresen lezártuk az erdélyi kalandot!
A mai értékelő órán a Jordán osztály újraélte a tanulmányi kirándulás legszebb pillanatait. Egy interaktív élménytérkép és egy izgalmas erdélyi kvíz segítségével elevenítettük fel a történelmi, irodalmi és földrajzi emlékeket – a korai indulástól kezdve, a gyimesbükki 1000 éves határon át, egészen a Gordon-tető extrém terepjárós túrájáig. A diákok a székelyszentléleki iskolában látott 1-től 10-ig terjedő skálán egyöntetűen csillagos 10-esre értékelték az utazást, amely nemcsak a tudásukat, de az osztályközösséget is hatalmasan megerősítette.
Külön kiemelném Csongi szülinapját, mint a közösségépítés fontos mérföldkövét.
Dicséret az osztálynak a fegyelmezett, korai (04:00) indulásért és a tiszteletteljes koszorúzásokért.
Ezennel a Jordán osztály hivatalosan is „Erdély-szakértővé” nyilvánítottam.
Utórezgések
A Nemzeti Összetartozás Napján
Június 4-én csütörtökön a reggeli áhítat keretében tartotta az iskola a Nemzeti Összetartozás Napját.
Ezután az összetartozás jeléül megpróbáltuk körbefogni az iskola körüli tömböt. A főbejárattól a Szent István utca irányába indul a felső tagozat, a másik irányba az alsó tagozat. Láncot alkotva egymás kezét fogva kiderült, hogy körbeérjük a tömböt.
