Alapító okirat

Az Úr 2018. eszendejében Őszentsége Ferenc pápa regnálása alatt, amikora  Váci Egyházmegyét főtisztelendő Dr. Beer Miklós püspök úr kormányozza, a Dunakeszi egyházközségeket Szádoczky Károly, Kecskés Attila, Kozsuh Zsolt plébánosok vezetik. Dunkakeszi polgármestere Dióssi Csaba.

A Váci Egyházmegye, érzékelve az idők jeleit, és látva Dunakeszi város fejlődését, az Önkormányzat vezetésével egyetértésben úgy döntött, hogy katolikus általános iskolát indít a városban 2018. szeptember 1-jén.

A dunakeszi katolikus közösségnek 1720-ban már létezett iskolája. Az intézmény 1897-ben új épületet kapott, ely 1907-ben emelettel bővült. 1923-tól a Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek tanítottak az iskolában, melyet 1948-ban államosítottak.

Az iskola épületét a Váci Egyházmegye állami támogatásból és saját költségén fejleszti és újítja fel.

Az intézmény fenntartója a Váci Egyházmegye.

A fenntartó az induló iskola igazgatását Deézsiné Telek Ágnesre bízta.

 Szolgáljon ez az épület és a benne folyó képzés Isten dicsőségére és az emberek javára. Terjedjen általa a békesség evangéliuma. Szolgája a város kulturális fejlődését, az evangelizáció ügyét.

 

Dunakeszi, 2018. szeptember 1.

 

Dr. Beer Miklós
váci püspök